Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sztrájkra készülnek a Volán dolgozók

Sztrájkra készülnek a Kapos Volán dolgozói, január 24-én a hajnali üzemkezdéstől 9 óráig beszüntetik a munkát, amennyiben időközben nem tudnak megállapodni a bérekről a munkaadóval - közölte a helyi szakszervezet elnöke az MTI-vel szombaton. "A somogyi szakszervezet ezzel csatlakozik a KözútiKözlekedési Szakszervezet országos munkabeszüntetéséhez" - jelentette ki Dobi István.


Dátum: 2005-01-15 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:02.026098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondása szerint 12 százalékos béremelést szeretnének elérni, a Volán-társaságokat felsorakoztató munkáltatói szövetség ennek a felét ajánlja a dolgozóknak, ezt azonban nem tudják elfogadni. Közölte: a Kapos Volán dolgozóinak 87 százaléka, 780 dolgozó tagja a szakszervezetnek, köztük az autóbuszvezetők. Így egy esetleges munkabeszüntetés érinti Somogy megye egész területét, ami azt jelenti, hogy a sztrájk idején nem indulnak a járatok. "A somogyi szakszervezet egyértelműen kifejezte szándékát, hogy a nyomásgyakorlás legerőteljesebb eszközét alkalmazza, s arra is felkészültünk, hogy egyszeri alkalommal nem tudjuk elérni a célunkat, azaz többször fogunk sztrájkolni" - hangsúlyozta a szakszervezet elnöke. Az elsőre, a törvényben előírások eljárások miatt, legkorábban január 24-én kerülhet sor - mondta Dobi István, hozzátéve: tudomása szerint a régió két másik megyéjében, Baranyában és Tolnában is hasonló megmozdulásra készülnek a volánosok. A szakszervezeti vezető álláspontja szerint a kormánynak is van felelőssége a helyközi tömegközlekedésben dolgozókkal szemben, mivel az egész országban hasonlóak a gondok a Volán-társaságoknál. A jelenlegi bérekről elmondta: "egy autóbusz-vezető például havonta 200 órát vezet, amiért 70-80 ezer forintot kap kézhez". A bértárgyalások azért nem vezettek eredményre, mert a munkaadói oldal szerint a szakszervezet követelése meghaladja a társaság teherviselő képességét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek