Szabadon engedett foglyok
Az amerikai hatóságok elengedtek mintegy nyolcvan, terrorizmussal gyanúsított afgán foglyot a guantánamói haditengerészeti támaszpontról - közölte vasárnap az afgán legfelsőbb bíróság. A bíróság szóvivője elmondta, hogy a foglyokat visszaszállították Afganisztánba, a bagrami légitámaszpontra, onnan a fővárosba, Kabulba viszik, majd pedig - miután a legfelsőbb bíróság tisztviselői beszéltek velük - hazaengedik őket.
Dátum: 2005-01-16 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:03.253887, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette még a szóvivő, hogy a szabadon bocsátottak mind afgánok, de egyéb részletet nem közölt. Amerikai katonai tisztviselők Kabulban azt mondták újságírók érdeklődésére, hogy nincs tudomásuk semmilyen szabadulásról, és a kérdezőket a washington védelmi minisztériumhoz irányították.
MTI - fideszfrakcio.hu