Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét büszkék lehetünk Seres Dórára

Seres Dóra fuvolaművész nyerte a New York-i nemzetközi szólistaversenyt - tájékoztatta Kovács Lóránt fuvolaprofesszor vasárnap az MTI-t. A versenyt az idén január 13-15. között tartották az amerikai nagyvárosban. Az amerikai Young Concert Artists, Management nevű zenei ügynökség minden évben megrendezi a rangos versenyt, ahol fiatal hangszeres szólisták mérik össze tudásukat, miután túljutottak az európai, majd a kétfordulós amerikai versengésen.


Dátum: 2005-01-16 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:03.539937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fuvolaprofesszora hangsúlyozta, hogy aki elnyeri az első helyezést, a Young Concert Artists, Management a továbbiakban pódiumhoz juttatja, valamint rendszeresen szervez számára koncerteket a világ hangversenytermeiben. Seres Dóra mindössze 24 éves, aki már eddig is számos nemzetközi verseny első és második díját nyerte el, legutóbb a Budapesti Nemzetközi Fuvolaverseny első díjasa lett. A fuvolaművész jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusz hallgatója Kovács Lóránt professzor vezetése alatt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek