Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar zászló a Déli-sarkon

Sikerrel járt a magyar expedíció a Déli-sarkon. Magyarok először jártak a Föld legdélibb pontján. Az alaptábortól a pólusig 120 kilométert kellett megtenniük sítalpon, egy 3 ezer méter vastag jégmezőn. Igaz, a cél előtt néhány kilométerrel majdnem tragédia történt egyik amerikai társukkal.


Dátum: 2005-01-17 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33005
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:10.617965, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyar idő szerint 0 óra 32 perckor Kovalcsikné Bátori Krisztina és Ács Zoltán egy ötfős nemzetközi csapattal elérte a Déli-sarkot. A két felfedező a déli-sarki expedíció történetében elsőként tűzte ki a magyar zászlót. A több mint egyhetes út sikere az utolsó pillanatokban, mintegy 6 mérfölddel a cél előtt váratlanul veszélybe került.

Az expedíció hatodik tagja, egy amerikai felfedező rosszul lett és nem tudta folytatni az útját. A csapat vezetője azonnal hívta a mentőhelikoptert, amelynek az ígéretek szerint 10 percen belül kellett volna a helyszínre érkeznie. A mentés késett, ezért a csapattagok pillanatok alatt sátrat építettek az életveszélybe került társuk számára. Mintegy három órán keresztül voltak kénytelenek várakozni arra, hogy a mentők ellássák bajba jutott társukat.

Az eredeti tervektől eltérően, tehát jelentős késéssel jutott el a csapat a déli sarkpontra és alig több mint fél órát tölthetett el a föld legdélibb pontján. A zászló kitűzése után a magyarok filmezéssel és fényképezéssel múlatták az időt, valamint felbontottak egy üveg vodkát is. Azonban várta őket már a sítalpas repülőgép, amellyel visszaindultak. Azért kellett sietniük az antarktiszi bázisra, mert vasárnap indult volna Chilébe a repülőgép, amely az Antarktiszon tartózkodó hegymászókat és egyéb expedíció-tagokat szállított volna vissza a rossz idő beköszönte előtt.

A bázison újabb kellemetlenség várta őket, ugyanis akkora volt a vihar, hogy az Iljusin felszállását bizonytalan időre el kellett halasztani. Így vasárnap egészen biztosan nem jutnak el a szárazföldre, Chile legdélibb kikötőjébe.

Forrás: www.radio.hu, 2005. január 16.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek