Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szlovák külügyi szóvivő szerint az autonómiafelvetés vélhetően nem Szlovákiára vonatkozik

Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök határon túli magyar autonómiákkal kapcsolatos felvetése vélhetően nem Szlovákiára vonatkozik - jelezte hétfőn a szlovák külügyi szóvivő.


Dátum: 2005-01-17 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33011
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:12.537105, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Juraj Tomaga ezzel arra reagált, hogy a szlovák parlament házelnöke, Pavol Hrusovsky vasárnap Pozsonyban felvetette: a szlovák diplomácia hivatalos magyarázatot kérhetne Gyurcsány Ferenc határon túli magyar autonómiákkal kapcsolatos felvetésére.

A szóvivő kijelentette: a tárca ismeretei szerint autonómiával kapcsolatos elvárásokat "a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem, a magyar kormány pedig végképp nem fogalmazott meg a Szlovák Köztársaság felé".

A szóvivő hétfőn az MTI tudósítójának érdeklődésére nem kívánta részletezni az elhangzottakat, mondván: a tárca részéről jelen pillanatban ennyi és nem több az, amit az autonómia kérdését érintően közölni kíván.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek