A kamat helyett a gazdákat vágják meg
Amikor a mezőgazdasági termelők hiába várják a hónapok óta ki nem fizetett kamattámogatásokat és a kormányzati nyomásra visszatartott ÁFA-t, akkor Magda Sándor átütő sikerként jelenti be azt, hogy a gazdák ezen túl csak 2,4 százalékkal magasabb kamatteher mellet vehetnek fel hitelt, a terület alapú támogatások megelőlegezésére.
Dátum: 2005-01-17 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:14.336981, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tavaly az állami kamatdotáció eredményeként a gazdák még 4 százalékos hitellel tudták áthidalni a földalapú támogatások kifizetését, míg ez évtől a kereskedelmi bankok már csak 6,4 százalékos kamattal előlegezik meg a szubvenció kifizetését.
A 2004 október közepére ígért uniós területalapú támogatások kifizetése amúgy is akadozik, és nincs pénz a nemzeti kiegészítő támogatások kifizetésére sem. A kormány elmúlt évi, kaotikus agrárpolitikája bebizonyította, hogy képtelen a gazdák felé fennálló tartozását rendezni.
Felszólítjuk a kormányt, haladéktalanul rendezze a mezőgazdasági termelők felé fennálló adósságát. A hitellehetőségek állandó átalakítása helyett pedig tegye végre működőképessé a támogatási rendszert.
Lengyel Zoltán
Kabinetvezető
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Mezőgazdasági Kabinet
Budapest, 2005. január 17.