Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbra is szégyenpadon: már írják az újabb intőt

Egyetértettek az euróövezet pénzügyminiszterei hétfő éjjel abban, hogy folytatni kell a túlzott államháztartási deficit miatt kezdett európai uniós eljárást Görögország ellen. A döntés azt is jelentheti, hogy Magyarország esetében is folytatják az eljárást, miután nem egészen egy hónappal ezelőtt a két országot az Európai Bizottság közösen marasztalta el amiatt, hogy nem tudtak elegendő haladást elérni hiányuk leszorításában.


Dátum: 2005-01-18 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:17.326308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eurót sajátként használó 12 EU-tagország pénzügyminiszterei kedd hajnalba nyúló ülésükön foglalkoztak a görög helyzettel az euróövezet stabilitását és növekedését biztosító szabálycsomag módosításának több mint hatórás vitájában. A hivatalos döntést Görögország - és Magyarország - ügyében kedden hozzák meg a 25 tagország valamennyi pénzügyminiszterének tanácskozásán.

Görögország deficitje hét éve folyamatosan meghaladja a stabilitási paktumban szereplő 3 százalékot. A brüsszeli bizottság ezért javasolta, hogy lépjenek tovább az eljárásban, amelynek pénzbüntetés is lehet a vége az uniós közös költségvetés javára. A következő lépés a túlzott deficiteljárásban az, hogy a bizottság újabb ajánlásokat tesz Athénnak a hiány leszorítására, és azok végrehajtására várhatóan egy évet ad Görögországnak. Ha utóbbira nem kerül sor, Brüsszel pénzügyi szankciókat vezethet be az ország ellen.

Magyarország esetében konkrét szankciókról nem lehet szó, mert új EU-tagországként nem tagja az euróövezetnek - legfeljebb ismételt figyelmeztetéssel növelhetik a nyomást annak érdekében, hogy javuljon a pénzügyi fegyelem. A magyar deficittel az a bizottság legfőbb problémája, hogy az országnak saját célkitűzéseit nem sikerült teljesítenie, önnön konvergencia-programjától tért el.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek