Hat nap a hó alatt
Hat napot élt át egy lavinaomlás nyomán a rászakadt hótömeg alatt két rénszarvastenyésztő az Oroszországhoz tartozó Kamcsatka-félsziget korják autonóm körzetében, akiket súlyos fagyásokkal és egyéb sérülésekkel kórházba szállítottak - közölte kedden a rendkívüli helyzetek minisztériumának helyi hivatala.
Dátum: 2005-01-18 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:19.791275, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem derül ki a közleményből, miként jutottak levegőhöz a hótömeg foglyai, de feltehető, hogy valamilyen magasabb, kiálló tereptárgy alatt lehettek, amikor lezúdult egy közeli hegyoldalról a lavina, és az adott helyen levegős üreg maradhatott a hóban. Összesen 11 embert, köztük négy gyereket és három nőt temetett be a múlt kedden a szóban forgó lavina. A többiek életüket vesztették. Az előző napon - feltételezés alapján - még azt jelentették az orosz hatóságok, hogy mind a tizenegyen meghaltak, ám a keresőosztagok időközben rátaláltak a két túlélőre. Minden lakott területtől távol, a legközelebbi településtől 150 kilométernyire történt a szerencsétlenség. A két túlélőt helikopterrel szállították kórházba.
MTI - fideszfrakcio.hu