Szerdán éjjel mágneses vihar várható
Az új esztendő eddigi legerősebb mágneses vihara várható a szerdára virradó éjszakán - közölte Moszkvában a földmágnesesség kérdéseivel foglalkozó intézet. A közlemény szerint a hétfőn történt nagy napkitörés hatására mágneses töltésű részecskék erős áradata tart bolygónk felé.
Dátum: 2005-01-18 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:20.127768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hétfői napkitörés volt a legerősebb 2003 novembere óta, akkora foltok keletkeztek ennek nyomán a Napon, mint a Föld átmérőjének tízszerese. További fellobbanások és kitörések várhatók a következő napokban. A kitörések idejére elővigyázatosságból kikapcsolják a legfontosabb műholdak berendezéseit, nehogy károsodjanak. Ezek működésének ideiglenes kiesése kisebb fennakadásokat okozhat az élet több területén, köztük a közlekedésben, a hírközlésben és a villamos hálózatok működésében. A bonyolult geomágneses helyzet miatt az emberi hiba valószínűsége is nő. Így a fokozott naptevékenység és a mágneses vihar hatására megnő a rendkívüli helyzetek kialakulásának veszélye, a közlekedési rendszerek működésében nagyobb a szerencsétlenségek valószínűsége - figyelmeztetett a rendkívüli helyzetek minisztériuma.
MTI - fideszfrakcio.hu