Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Svédországban máig lezáratlan a Wallenberg-akta

Svédország mind a mai napig lezáratlannak tekinti a II. világháború alatt budapesti zsidók életét megmentő svéd diplomata, Raoul Wallenberg aktáját - jelentette ki Laila Freivalds svéd külügyminiszter Wallenberg eltűnésének 60. évfordulóján.


Dátum: 2005-01-18 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:21.020329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A svéd diplomácia ma is céljának tekinti, hogy minden kétséget kizáróan kiderítse, mi történt Wallenberggel, az ügy továbbra is napirenden van a svéd-orosz államközi kapcsolatokban - mondta a külügyminiszter hétfőn Stockholmban, Wallenberg eltűnésének 60. évfordulója kapcsán. Mint mondta, szükség esetén "a legmagasabb szinten" kell véglegesen tisztázni, mi történt valójában a zsidómentő diplomatával.

Wallenberg a semleges Svédország budapesti nagykövetségének titkáraként magyar, olasz és svájci segítőivel együtt a becslések szerint zsidók tízezreinek életét mentette meg, menlevéllel látva el őket vagy védett épületekben adva menedéket számukra.

Az 1912-ben született Wallenberg 1945-ben tűnt el Budapesten, ahonnan kémkedés vádjával a Szovjetunióba hurcolták.

A szovjet hatalom 1957-ben arra az álláspontra helyezkedett, hogy Wallenberggel szívroham végzett 1947-ben. Ugyanakkor beismerték, hogy Wallenberget alaptalanul tartóztatták le. 2001-ben Oroszország hivatalosan elismerte, hogy a diplomatát a hírhedt moszkvai Lubjanka börtönben megölték. Hazájában időről időre szárnyra kaptak olyan találgatások, hogy egészen 1989-ig életben volt, szovjet fogságban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek