Az APÜSZ üdvözölné, ha Medgyessy vállalná a hazugságvizsgálót
A Medgyessy Péter állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság legutóbbi, augusztus 1-jei ülésén a miniszterelnök személyes meghallgatásakor folytatódott a titkosszolgálati legenda gyártása, sőt továbbfejlesztése, amelynek a tényfeltáráshoz nem sok köze van állítja az APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ).
Dátum: 2002-08-04 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:51.309410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Éppen ezért üdvözölnék, ha Medgyessy Péter önként venne részt egy poligráfos hazugságvizsgálatban. Az APÜSZ továbbá rendkívül figyelemre méltónak tartja azt is, hogy Pintér Mária átvilágító bíró az Infó Rádió augusztus 3-i Aréna című adásában megfogalmazta azt a gyanúját, miszerint esetleg működik a volt elhárítás - noha eddig töretlen volt a bizalmuk az iratokat megküldő intézményekben. Ezt annak kapcsán nyilatkozta, hogy a rendszerváltás utáni kormányok tagjainak titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság most olyan személyeknél is talált III/III-as érintettséget, akiknél ők korábban nem észleltek erre utaló jeleket.
Az APÜSZ már hetek óta állítja - a Medgyessy-ügy és az országgyűlési választások rejtélyes történései kapcsán -, hogy ma is működnek a "lemerült" titkosszolgálatok, és ha az átvilágító bírák ugyanerre a következtetésre jutnak, akkor az már valóban elgondolkodtató - véli az AÜSZ elnöke.
MTI OS - fidesz.hu