Zenthe Ferenc lett a nemzet színésze
Zenthe Ferencet választották a nemzet színészévé Bessenyei Ferenc elhunyta után. A tizenegyre fogyatkozott nemzet színészei kedden döntöttek a cím viselőjének személyéről. Az elismerés alapító okirata szerint a címet a jutalmazottak életük végéig viselik, és ha valamelyikük elhalálozik, újraadományozzák.
Dátum: 2005-01-18 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:25.261544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zenthe Ferencet választották a nemzet színészévé. Bessenyei Ferenc elhunyta után a tizenegyre fogyatkozott nemzet színészei kedden döntötték el, kivel viselheti a címet.
A 2000-ben életre hívott nemzet színésze elismerés alapító okirata szerint a címet a jutalmazottak életük végéig viselik, és ha valamelyikük elhalálozik, újraadományozzák.
Bessenyei Ferencet múlt héten szerdán helyezték végső nyugalomra Budapesten. A kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művészt, a Nemzeti Színház örökös tagját december 27-én, 86 éves korában érte a halál.
Zenthe Ferenc kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, Kossuth-díjas színművész.
Forrás: MNO, 2005. január 18.