Zenthe Ferenc: "Az örömöm nagyon nagy"
Először is aludni kéne, hogy magamhoz térjek, nagy dolognak érzem, hogy rám esett a választás - nyilatkozta Zenthe Ferenc kedden a nemzet színészévé választását követően.
Dátum: 2005-01-19 07:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:27.341354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az örömöm nagyon nagy, hiszen kollégák választottak, "én őket nagyon szeretem, ezek szerint ők is engem" - mondta elismeréséről a közönség körében is rendkívül népszerű művész.
"A Szabó családban lassan negyven éve benne vagyok, emellett csupa olyan filmet csináltam, hogy amikor az emberek megláttak az utcán, éreztem, hogy szeretnek" - emlékezett.
Mint elmondta, gyerekkorában erdésznek készült, Pécsi Sándor vette rá, hogy felvételizzenek a színiakadémiára.
Játékfilmben utoljára Koltai Róbert Csocsó című vígjátékában szerepelt. Most is van felkérése főszerepre egy első filmjére készülő fiatal rendezőtől, a forgatás megkezdése a "pénztől függ" - tette hozzá a Budapesthez közeli Nagykovácsiban élő művész.
Színházban már csak epizódszerepeket vállal, "negyven-ötven oldalasakat véletlenül sem merne", mert nincs hozzá energiája.
"Az agy is szépen elkopik, (...) de úgy még van. Hamar elfelejtem a dolgokat, az meg jó dolog" - mondta Zenthe Ferenc, aki idén áprilisban lesz 85 éves.
MTI - fideszfrakcio.hu