Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pozsony hallani sem akar az autonómiáról

A magyar fél konzultálni kíván Pozsonnyal is a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatos terveiről, a szlovák fél is kész a megbeszélésekre, de az autonómia semmiféle változatáról nem óhajt egyezkedni.


Dátum: 2005-01-19 07:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:27.623761, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Marián Varga, Eduard Kukan szlovák külügyminiszter titkárságának vezetője kedden este arról értesítette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökséget, hogy Somogyi Ferenc magyar külügyminiszter hétfőn telefonon tájékoztatta szlovák kollégáját a magyar fél konzultációs szándékáról.

Kukan titkárságának vezetője szerint "a Szlovák Köztársaság kialakítja az álláspontját", de - ahogy kedd este kiadott jelentésében a hírügynökség fogalmazott - "Varga szavai szerint már most nyilvánvaló, hogy az autonómiát és a Szlovák Köztársaság állami önrendelkezését érintő más kérdések nem jöhetnek számításba. A Szlovák Köztársaság külügyminisztériuma elvárja, hogy Magyarország a nemzetközi egyezményeket, az Európai Unió jogrendjét és az államok szuverenitását tiszteletben tartó módon fog eljárni".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek