Képek a Huygens leszállásának utolsó métereiről
A Titánra leszállt Huygens űrszonda ereszkedésének az utolsó métereit is megörökítő képkockákat hozott nyilvánosságra kedden az Európai Űrügynökség (ESA), és ezek alapján megállapítható, hogy az űreszköz egy iszapos, fagyott talajon kötött ki, nem messze egy folyadéktömegtől.
Dátum: 2005-01-19 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:27.962010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Huygens pénteken szállt le a Szaturnusz legnagyobb, barnás narancssárga színű légkörbe burkolódzó holdjára, és a gyűrűs bolygó körül keringő Cassini amerikai űrszondán keresztül küldött a Németországban lévő darmstadti irányítóközpontba az atmoszféra jellemzőiről adatokat, fényképeket és hangmintákat. Ez utóbbiak is hallhatóak már az ESA internetes honlapján (www.esa.int).
A képeket elemző tudósok szerint a Huygens egy tengerparti vidéken szállt le, mindössze méterekkel magától a partvonaltól. Tekintve, hogy az égitesten mínusz 180 Celsius-fok az átlaghőmérséklet, a tengernek, illetve óceánnak vélt képződmény partját cseppfolyós halmazállapotú metán vagy etán moshatja.
Az egyik képsorozat arról tanúskodik, hogy a Huygens alatt szilárd, változatosan tagolt táj látványa tárult fel miután a szonda áthámozta magát az atmoszféra a ködös, párás rétegein.
Charles See, az ESA egyik tudományos munkatársa elmondta: a talajfogás olyannyira puhára sikerült, hogy az még a földi irányítást is meglepte.
Mintegy harminc tudós dolgozik azon, hogy rekonstruálják a szonda 2 óra 27 percig tartott ereszkedésének a pontos lezajlását. Az első elemzések arra mutatnak, hogy a felszín felé ejtőernyős fékezéssel közeledő 320 kilogramm tömegű szonda erőteljesen himbálódzott, 10-20 fokra lengett ki, ami arra mutat, hogy viszonylag erős szél fogadta a Titán légkörébe történt belépése után. Erre utalnak egyébként a rögzített hangminták is.
A Huygenst a Cassini oldalára csatolva 1997. október 15-én indították el a floridai Cape Canaveral-i űrközpontból. Tavaly december 25-én vált le az őt szállító amerikai űreszközről, hogy elinduljon úti célja felé.
Mindössze egyik adatátviteli csatornája hibásodott meg a kettő közül, és emiatt a tőle várt mintegy 700 fotónak a fele érkezett meg a Földre. A műszaki hibát egy korábbi emberi mulasztásnak tudják be.
A világ tudományos berkeiben egyöntetűen az űrhajózás eddigi egyik legnagyobb bravúrjának tartják azt, hogy az európai gyártmányú szonda elérte a tőlünk jelenleg körülbelül 1 milliárd 250 kilométerre lévő égitestet, amelyről értékelhető tudományos információk özönét zúdította az űrszakértőkre. Az adatok kiértékelése akár évtizedekig is eltarthat.
MTI - fideszfrakcio.hu