Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milliárdok titkos tanulmányokra

A Gyurcsány-kormány kormány és az államigazgatás a korábbi évekhez hasonlóan idén is milliárdos nagyságrendben költ közpénzt háttértanulmányok és kutatások elkészítésére. A sok esetben közérdeklődésre számot tartó eredményeket azonban ritkán hozzák nyilvánosságra - írja a Napi Gazdaság.


Dátum: 2005-01-19 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:28.551169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Görgey Gábor 7 millió forintért a MeH "belső használatára" készült, s így titkosított tanulmánya ismét ráirányította a figyelmet a kormányzati munkát segítő háttértanulmányok, elemzések félig nyilvános, félig rejtegetett szürke zónájára.

Annak idején kisebb botrányt keltett, hogy a Miniszterelnöki Hivatal félmilliárd forintot fizetett ki az Orbán-kormány idején - többek között beszédek írásáért - az Euroatlantic Rt.-nek, de a több mint 2 milliót érő Werber-tanulmány, valamint a Medgyessy mellé a Greenberg cégtől hozott amerikai tanácsadók szerződésének 15 millió forintja is azt mutatta, hogy a kormánynak való tanulmányírás nem rossz üzlet.

A kormányzat egész munkáját támogató kutatások egyik központja a Medgyessy-időszakban a kancellária keretein belül működő Stratek volt, ez rendelte meg a miniszterelnök, a miniszterek és a kormány munkáját értékelő lakossági közvélemény-kutatásokat és nagyobb lélegzetű háttéranyagokat. A kormányfőváltás után a Stratek működésének felügyeletét Szekeres Imrétől Gál J. Zoltán korábbi kormányszóvivő vette át, a főosztály létszámát csökkentették, feladatainak egy részét átcsoportosították. Összességében a Stratek eredeti céljaira elosztott pénz azonban nem csökkent, csak a hetekben kiírt közbeszerzések százmilliós nagyságrendű kutatási megrendeléseket hozhatnak, eredményeik részlegesen nyilvánosak.

A Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) keretein belül működő integrációs és fejlesztéspolitikai munkacsoport viszont az egyik éllovas a transzparenciában: a megrendelt tanulmányok a kutatásban részt vevők nevével együtt megismerhetők a köz számára. A Nemzeti Fejlesztési Hivatal 2004-ben több mint másfél milliárd forint felett rendelkezett, és idén is valószínűleg az egyik legnagyobb megrendelő lesz az államigazgatásban.

Forrás: NAPI Gazdaságban, 2005. január 19.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek