Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Somogyban is egyre szegényebbek az emberek

Emelkedik a szegények száma Somogy megyében a statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint.


Dátum: 2005-01-19 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:29.484453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az elmúlt 3 évben folyamatosan nőtt a szegények száma, aminek egyik fő oka a munkanélküliség" - mondta Illyés András, a Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóságának vezető főtanácsosa az MTI-nek.

"Jelenleg 78.000 forint az átlagos megyei kereset, míg az országos átlag 91.400 forint" - közölte a főtanácsos, hozzátéve: ezzel Somogy az utolsó helyen áll az országos ranglistán.

A Somogyban élő lakosság csaknem egyharmada, mintegy 100 ezer ember időskorú, 60 százalékuk 50 ezer forint alatti járadékot kap kézhez - tájékoztatott a szakember.

Beszámolója szerint országos szinten az utóbbi 3 hónapban 0,1 százalékkal csökkent a reáljövedelem. "Félő, hogy Somogyban ennél rosszabb a helyzet" - fűzte hozzá.

Közölte: a megyében a munkanélküliségi ráta 14,6 százalék, szemben az országos 6,3 százalékkal. Ezzel a megyék sorában az utolsók között van, Szabolcs, Nógrád és Borsod előtt áll.

A szegények listáján a munkanélküliek, az egyszemélyes háztartások, az egygyermekes háztartások és a romák állnak az élen. Rajtuk kívül a nyugdíjasok vannak egyre nehezebb helyzetben.

"A megyei adózók 40 százaléka minimálbérért, vagy annál kevesebbért dolgozik" - közölte az MTI-vel Szereczné Porcsa Gabriella, az APEH Somogy Megyei Igazgatóságának szaktanácsadója.

A megyei munkaügyi központ adatai szerint a munkanélküliség folyamatosan emelkedett az elmúlt években, mind többeket fenyeget az elszegényedés veszélye. Szociológusok szerint szegénynek számítanak azok, akik kevesebbet keresnek, mint az átlagjövedelem fele.

"Az elmúlt 5 év alatt 28 százalékkal emelkedett az állástalanok száma" - közölte Kiss László, a munkaügyi központ osztályvezetője. Hozzátette: jelenleg minden 15. embernek nincs munkája. Barcs, Csurgó és Nagyatád környékén a legrosszabb a helyzet.

Az előrejelzések szerint az elkövetkező időben tovább nő a munkanélküliek száma Somogy megyében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek