Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Draskovics kozmetikáz, Gyurcsány új költségvetést ír

Igaz-e, hogy az APEH a 2004-es költségvetési hiány kozmetikázása miatt tartott vissza 150 milliárd forint forgalmi adót az uniós adószámmal rendelkező vállalkozások adóellenőrzése során - kérdezte a kormányfőtől szerdán Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.


Dátum: 2005-01-19 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33074
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:31.668200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Draskovics Tibor ígéretével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy véget ért a 2004-es esztendő és minden mértékadó elemzés szerint a 2004-es költségvetés hiánya ennél a 4,6 százaléknál lényegesen magasabb - 6,5-7 százalék körüli mértékű - lesz. Mint hangsúlyozta: "Ez (...) több mint 2 százalékkal magasabb a Draskovics Tibor által ígértnél, és (...) nagyjából megfelel annak, ami miatt László Csabát 2004. január elején menesztették". Megjegyezte, az a 2004-es költségvetés, amire egyébként a 2005-ös költségvetést alapozták egyáltalán nem felel meg a kormány előzetes elvárásainak.

Draskovics lépten-nyomon kozmetikázik

Rogán Antal rámutatott: "Draskovics Tibor mindent megtett annak érdekében, hogy kozmetikázza a költségvetést". Ezzel összefüggésben elmondta: "a pénzügyminiszter elérte azt, hogy a 13. havi fizetéseket ne 2004-ben fizessék ki, elérte azt, hogy az állami vállalatok az osztalékelőleget példátlan módon, még a teljes osztalék formájában a 2004-es évben fizessék be, és elérte azt (...), hogy minden olyan vállalkozás, ami európai uniós adószámmal rendelkezik - úgymond a vállalkozások ellenőrzése miatt - jelentős áfa-visszatartással kellett, hogy szembenézzen".

Draskovicsnak is mennie kell

Az áfakifizetések elhalasztásával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "erre a lépésre kifejezetten a költségvetés kozmetikázása miatt került sor". Rogán Antal ennek kapcsán azt kérdezi Gyurcsány Ferenc kormányfőtől, "igaz-e tehát, hogy az APEH a költségvetési hiány kozmetikázása miatt tartott vissza 150 milliárd forint forgalmi adót az uniós adószámmal rendelkező vállalkozások úgymond adóellenőrzése miatt?"

A frakcióvezető-helyettes közlése szerint a Fidesz arra is kíváncsi, "igaz-e, hogy az ellenőrzések során érdemi szabálytalanságot nem találtak, de a költségvetést 2 milliárd forint pótlékot kénytelen kifizetni az érintett vállalkozásoknak, azaz ez a kozmetikázó költségvetési lépés kettő milliárd forintjába került a magyar adófizetőknek, és ha mindez igaz, akkor osztozik-e a felelősségben Gyurcsány Ferenc Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel vagy meneszti a pénzügyminisztert?"

Pótköltségvetés: a bokrosi idők köszönnek vissza

Rogán Antal kormányzati megnyilatkozások nyomán lehetségesnek tartja, "hogy akár már a 2005-ös esztendőben jelentősen átrajzolnák a költségvetés alapjait", mert - mint megjegyezte - az adóreform, amiről a kormányfő beszél "a költségvetés újraírását is jelenti".

Szeretnénk megkérdezni tehát a kormányfőt, azok az elképzelések, amelyeket lépten-nyomon hangoztatott az elmúlt napokban, azt jelentik-e , hogy a kormány új költségvetés benyújtására készül, mert ha igen, akkor szeretnénk a figyelmét felhívni, hogy a vonatkozó törvények értelmében erre csak pótköltségvetés formájában kerülhet sor, aminek benyújtására Magyarországon a Bokros-csomag óta nem volt példa - mondta Rogán Antal.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek