Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Musarraf szerint nem bin Laden volt a szeptember 11-i merényletek szervezője

Pervez Musarraf pakisztáni elnök kétli, hogy Oszama bin Laden arab milliomos tervezte és szervezte a tavaly szeptember 11-i Amerika ellenes terrortámadásokat.


Dátum: 2002-08-05 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:52.528093, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem tartom lehetségesnek, hogy Oszama, ott fönn a hegyek között, meg tudta volna ezt szervezni" - mondta a New Yorker című amerikai hetilap legfrissebb számában olvasható interjújában Musarraf tábornok, az Egyesült Államok egyik kulcsfontosságú terrorellenes szövetségese, egy évvel az elrabolt repülőgépekkel New Yorkban, Washingtonban és Pennsylvaniában véghezvitt, több mint háromezer emberéletet kioltó merényletek után.

"Talán ő volt a szponzor, a pénzügyi támogató, az ösztönző erő. De akik végrehajtották, azok sokkal modernebbek voltak. Ismerték az Egyesült Államokat, értettek a repüléshez. A tervező más volt" - fejtegette Musarraf a Reuters szerint.

Az Egyesült Államok bin Ladent és az általa vezetett al-Kaida szervezetet okolja a tavaly szeptemberi repülőgépes támadásokért, amelyek lerombolták New Yorkban a Világkereskedelmi Központ ikertornyát, és megrongálták a Pentagont Washingtonban.

MTI

Kapcsolódó elemek