Szabad a vásár: Gyurcsány volt üzlettársa viheti a Tankönyvkiadót
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa engedélyezte, hogy a Láng Kiadó és Holding Rt. megvásárolhassa a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. mintegy 70 százalékos szavazati hányadát megtestesítő részvénycsomagját - közölte a GVH szerdán. Mint ismert, a kiadót megszerző a Láng Rt.-nek Gyurcsány Ferenc volt üzlettársa, Erdős Ákos a tulajdonosa.
Dátum: 2005-01-19 19:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:38.001830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény emlékeztet, hogy a versenytörvény alapján a tranzakció vállalkozások összefonódásának minősült, amelyhez a GVH engedélye volt szükséges. A versenyfelügyeleti eljárás során feltárt információk alapján, különösen, mert a két vállalkozáscsoport tevékenységeinek nem voltak számottevő "átfedő" területei, a versenytanács megállapította, hogy a kérelmezett összefonódás egyetlen érintett piacon sem hoz létre, illetve erősít meg olyan gazdasági erőfölényes helyzetet, amely akadályozná a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését. Ezért az engedély nem volt megtagadható - áll a közleményben.
Az MTI korábbi híradása szerint, az ÁPV Rt. november 18-i döntése alapján, a Láng Kiadó és Holding Rt. veheti meg, 3,210 milliárd forintért a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 70 százalék mínusz egy szavazat részvénycsomagját.
A részvénycsomag értékesítésére kiírt nyílt, kétfordulós pályázaton 13 ajánlattevő indult, közülük a szakmai szempontoknak való megfelelés és az előzetes árajánlatok értékelése alapján 5 ajánlattevőt hívtak meg a második fordulóba.
MTI - fideszfrakcio.hu