Szűcsök országa lettünk - sok a bundagyanús tervbeszerzés közpénzből
A Mérnöki Kamara szervezeteihez (területi kamarák és szakmai tagozatok) több panasz érkezett a hatósági engedélyezési eljárásokkal és a közbeszerzések "tisztaságával" kapcsolatban.
Dátum: 2005-01-19 19:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:39.276164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyik megyénkben egy egészségügyi létesítmény műszaki terveinek beszerzésével kapcsolatban az eljárást - nyilvánosan is - megkérdőjelezték. A terveztetés önkormányzati feladat volt. Az önkormányzat ajánlatokat szerzett be több tervezőtől. A pályáztató az ajánlatkérésben leírta, hogy "az építési engedély kiadására alkalmas tervdokumentáció elkészítésére vonatkozó vállalkozói szerződésben a további felhasználásra a szerzői jogról történő lemondást kívánjuk belefoglalni". E kikötést minden pályázó elfogadta, kivéve egyet; és éppen ővele kötöttek szerződést. Ő fenntartotta, eltűrték, hogy fenntartsa a jogait és ezzel monopolhelyzetbe került a kiviteli tervezés vonatkozásában. A kiviteli tervek elkészíttetésénél a közbeszerzési előírásokat kielégítették, de csak formálisan. Kikapcsolták a versenyt, kizárólag az engedélyezési terv készítőjével tárgyaltak. Az engedélyezési terv készítője a tervezési díj megállapításánál alaposan érvényesítette a monopolhelyzetét.
Hasonló gondatlanságok - esetleg visszaélések - tapasztalhatók építési engedélyezési eljárásokban és más közbeszerzésekben. A nemzetgazdaságot és az adófizetőket komoly károk érik. A Mérnöki Kamara a saját területén figyelemmel kíséri az ilyen eseteket, és hatósági eljárást kezdeményez. Szükségesnek tartjuk a vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatát, pontosítását és visszatartó erejű szankcionálás bevezetését, a közéleti tisztaság biztosítását, a piaci szereplők bizalmának helyreállítását.
Budapest, 2005. január 19.
Dr. Kováts Gábor s.k.
elnök
Magyar Mérnöki Kamara
OS - fideszfrakcio.hu