Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

16 milliós júdáspénz a feljelentőnek?

Közös megegyezéssel távozott a társaság éléről Mizsei Zsuzsa, a Millenáris Kht. kulturális területért felelős ügyvezető igazgatója 2004. decemberében. A tulajdonos, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium illetékesei állítják, hogy a munkaviszony megszüntetése a munka törvénykönyve szerint, a határozott idejű munkaviszony szabályainak alkalmazásával történt. A végkielégítés összegét viszont jótékony homály fedi - írja a Napi Ász.


Dátum: 2005-01-20 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:42.262394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Millenáris Kht. társaság frissen megválasztott vezetése 2002. szeptemberben feljelentést tett az elődje idején, a 2001-es és 2002 első fél évben történt gazdálkodás miatt. Ebből a rendőrség az ajándékba adott órák ügyét küldte tovább vádemelési javaslattal. Az ügyből végül - bár a korábbi vezetőt, Berkecz Máriát, hosszasan, minden eszközt latba vetve átvizsgálták - nem lett semmi. Két évvel az eset után az egykori feljelentő, Mizsei Zsuzsa távozott posztjáról, állítólag abszolút nem üres zsebbel. Megkerestük a Kht. illetékeseit, hogy tájékozódjunk a szerződésbontás körülményeiről, ám ők a tulajdonoshoz, az Informatikai és Hírközlési Minisztériumhoz irányították a Napi Ász munkatársát.

- Erről mi nem nyilatkozhatunk, nem tudunk az ügy részleteiről semmit - közölte Csörgő Tünde, a Millenáris Kht. kommunikációs igazgatója. A tulajdonost, az Informatikai és Hírközlési Minisztériumot (IHM) kell megkérdezni erről.

Így a napilap az illetékes minisztériumhoz fordult a kérdéssel, hogy igazak-e azok a hírek, mely szerint Mizsei Zsuzsa távozásakor mintegy 16 millió forintos végkielégítést kapott, amit úgy számítottak ki, hogy a szerződésbontás előtt megemelték az összeg alapjául szolgáló fizetését és prémiumát? Az IHM nem cáfolta, de nem is erősítette meg az összeg nagyságát.

- Mizsei Zsuzsa közös megállapodással távozott a Millenáris Kht.. ügyvezető igazgatói posztjáról - közölte Demeter Szonja, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium kommunikációs tanácsadója. Mizsei Zsuzsa esetében 2004. második félévében a többi dolgozóéval egyező mértékű bérfejlesztést hajtottunk végre. A prémium meghatározása a Millenáris Kht. állandó (kulturális) feladataira, továbbá a tulajdonosváltásból fakadó kiemelt feladatokra tekintettel történt.

Megkereste a Napi Ász Berkecz Máriát, a korábbi ügyvezetőt, hogy mi a véleménye Mizsei Zsuzsa távozásáról.

- Ha az összeg nagysága igaz, akkor komoly kérdések merülnek fel bennem - közölte Berkecz Mária, a Millenáris Kht. egykori ügyvezetője. Annak idején én hasonló nagyságú végkielégítést kaptam, pedig a semmiből építettük fel a működőképes rendszert. Az utánam érkező vezetők egy kész struktúrát kaptak kézbe. Ráadásul Mizsei Zsuzsa - nem értve egyet a végkielégítésemmel - semmiségi keresetet adott be ellenem. Nem értem, hogy most milyen alapon fogadta el a pénzt.

***

A Ganz Villamossági Művek területe - a mai Millenáris Park - több évszázada kiemelkedő szerepet játszik Budapest fejlődésében. A Ganz Ábrahám által 1844-ben alapított kis öntőműhely alig egy emberöltő alatt Európa-szerte jelentős gépipari vállalattá növekedett. Az 1990-es évek közepétől - immár sokadszorra - napirendre került a környezetszennyezés problémája, és a térség környezethez illeszkedő hasznosítása érdekében a gyár áttelepítése. A beruházás jelentős anyagi vonzatai, és a tulajdonosváltások miatt erre csak 2000 közepétől kerülhetett sor. Az 1999 tavaszán elindult koncepcióalkotás nyomán a megtartott és felújított épületek kulturális funkciót kaptak, az épületek környezete, pedig a lakosság számára használható igényes közparkká alakult át. A bontási munkák 2000. augusztus 12-én kezdődtek meg, és szeptember 25-ig hat robbantással került elbontásra a két 37 m magas, 126 m hosszú ipari épület és a gyárkémény. Az átépített park 2001. júliusától fogadta a vendégeket, a Teátrum szeptember 1-jén, míg a Kiállító csarnok, pedig december 17-én nyílt meg a nagyközönség száméra.

Borsodi Attila, Napi Ász - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek