Tanácsadója miatt szembekerült a forradalmárokkal Basescu
Traian Basescu bocsássa el a néhány nappal ezelőtt tanácsadójának kinevezett Constantin Degeratu tábornokot! - erre kérik a román államfőt a legtekintélyesebb bukaresti és vidéki forradalmárszervezetek, amelyek szerint Degeratu 1989-ben részt vett a forradalmárok elleni kolozsvári megtorlásokban.
Dátum: 2005-01-20 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33114
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:43.852885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erdélyi Krónika csütörtökön írt arról, hogy a forradalmárszervezetek képviselői szégyenlistát hoztak nyilvánosságra. Ezen azoknak a személyeknek a neve szerepel, akiket 1989-es szerepük miatt nem tartanak méltónak arra, hogy ma a közélet szereplői legyenek. A listán Ion Iliescu volt államfő neve mellett Eugen Badalan vezérkari főnök, Constantin Degeratu államfői tanácsadó, Toma Zaharia és Dumitru Sorescu rendőrtábornok neve is szerepel.
"Ha az államfő nem váltja le tanácsadóját, kénytelenek leszünk a Cotroceni-palota előtt tiltakozni" - idézi a lap Teodor Mariest, a bukaresti December 21-e Egyesület elnökét. Szerinte Degeratu tábornok bűnügyi felelőssége eddig csak azért nem merült fel, mert az igazságszolgáltatás Ion Iliescunak alárendelten működött.
A forradalmárok bejelentették: kéthetes haladékot hagynak Traian Basescunak, hogy kérésüket teljesítse. Reménykeltőnek nevezték ugyanakkor, hogy az állam élére egy "demokratikus gondolkozású, bátor ember" került.
A Krónika felidézi: Constantin Degeratut a katonaság kötelékéből származó tanúk vallomása alapján vádolják azzal, hogy a kolozsvári parancsnokságú negyedik román hadsereg tisztjeként ő készítette el a kolozsvári felkelők ellen bevetett katonák felvonulási térképét. A tábornok azt is tagadja, hogy egyáltalán létezett volna ilyen felvonulási terv. Amint egy interjúban elmondta, a hadsereg 1989-es tevékenységét éppen az jellemezte, hogy a katonák konkrét tervek nélkül, utasításokra cselekedtek. Degeratu azt is megemlítette, hogy 1990. előtt politikai okokból nem kaphatott vezető szerepet a román hadseregben, így a forradalom idején sem volt abban a helyzetben, hogy árthatott volna a kolozsvári tüntetőknek.
Vétlensége alátámasztására azt is felhozta, hogy három évig Németországban dolgozott az amerikai hadsereg kötelékében, és ezt megelőzően hat hónapos átvilágításon esett át.
A tábornok egyébként 1997. és 2000. között a román hadsereg vezérkari főnöke volt, és akkor is a személye elleni tiltakozásokkal kellett szembenéznie. Körlevélben tiltotta meg az aktív katonáknak, hogy az 1989-es élményeikről beszéljenek. Akkori rendeletében azt is minisztériumi engedélyhez kötötte, hogy az 1989-es ügyekben a bíróságra beidézett katonák megjelenjenek a bírák előtt.
MTI - fideszfrakcio.hu