Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A maffia Olaszország legnagyobb vállalkozásává vált

Az olasz maffia az ország legnagyobb vállalkozásává nőtte ki magáét évi mintegy 100 milliárd eurós árbevételével, amely kétszer akkora, mint a legnagyobb legális olasz cégé, a FIAT-konszerné - közölte Piero Luigi Vigna főállamügyész.


Dátum: 2005-01-20 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:44.147376, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csütörtöki olasz sajtójelentések szerint még ennél is sokkal nagyobb lenne a szervezett alvilág éves forgalmának összege, ha nemcsak a hagyományos olasz maffiát - mint például a szicíliai Cosa Nostrát vagy a nápolyi Camorrát - vették volna figyelembe az összforgalom adatának megállapításakor, hanem az országban szerfelett tevékeny orosz és albán maffia ügyleteit is.

A maffia legfontosabb üzletágának a kábítószer-kereskedelem (59 milliárd eurós forgalom) bizonyult a múlt évben. A zsarolás és a védelmi pénzek kicsikarása (14 milliárd) állt a második helyen. Olyan "nagy múltú" maffiaüzletágak, mint a prostitúció vagy a fegyverkereskedelem, aránylag keveset hoznak a konyhára.

A főügyész szavai szerint az a legveszedelmesebb jelenség, hogy a "keresztapák" nemcsak a feketegazdaságban uralják a terepet. Számos dél-olaszországi régióban vaskézzel irányítják a "fehér" gazdaság folyamatait is, ők szabják meg például bizonyos áruféleségek esetében, hogy mely márkák kerülhetnek piacra és melyek nem.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek