Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendőrállam

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet lemondásra szólítja fel Lamperth Mónika belügyminisztert. A rendszerváltás óta példa nélküli az, hogy "a rendőrséget olyan módon használják fel politikai célokra", ahogy azt az elmúlt időszakban a Medgyessy-Gyurcsány kormány alatt teszik - mondta Schiffer András sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-01-20 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:12:45.788912, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Indoklása szerint 2003 óta törvénytelenül akadályoznak meg tüntetéseket, a rendőrök pedig a hatályos jogszabályokat önkényesen értelmezik, például indok nélkül motoznak meg embereket az utcán. Szerinte a Greenpeace környezetvédő szervezetnek a Paksi Atomerőműnél tüntető aktivistáival szemben brutális rendőri fellépést alkalmaztak. Törvénytelenül akadályozták meg a Baumag-károsultak, a Humanista Mozgalom, a Civilek a Békéért, a Lelkiismeret Í88 csoport, valamint a Magyar Jövő Csoport több tüntetését - állította.

Schiffer András közölte: tudomásul kell venni, hogy ha a gyülekezéshez való jogot a rendőrség bármikor kénye-kedve szerint csorbíthatja, akkor "gyakorlatilag szabad utat engedünk a hatalmi önkénynek". Szerinte egy ponton áthágja a rendőrség a politikai elfogulatlanság kötelmét, akkor nincsen megállás.

Az ügyvivő egyebek között elfogadhatatlannak nevezte, hogy a rendőrség egy hatályon kívül helyezett jogszabály alapján tiltotta be a Baumag-károsultak tavalyi tüntetését, majd mikor ezt kiderült, arra hivatkoztak, hogy még nem kapták meg a hatályos CD-jogtárat. A TASZ az újságíróknak kiosztott sajtóanyagban részletesen, 10 pontba szedve sorolja fel a betiltott és meghiúsított tüntetéseket, valamint a rendőrség részéről tapasztalt egyéb jogsértéseket. Példaként szerepel a dokumentumban, hogy a rendőrség büntetőeljárást indított egy zenész ellen egyik számának provokatív szövege ellen, "a rendszerváltás óta gyakorlatilag először ízlésrendőrségi funkciót gyakorolva".

Schiffer András szerint politikai nyomásgyakorlásról van szó ezekben az esetekben, és a miniszterelnöknek meg kellene szólalnia, a kormánynak pedig nyíltan színt kéne vallania, "hogy valójában mennyiben tartják tiszteletben a jogállami szabályokat".

Schiffer András az MTI kérdésére azt mondta, hogy a rendszerváltás óta, azaz a gyülekezési törvény hatályba lépése óta összesen nem történt annyi ilyen jellegű jogsértés, mint amennyi 2003 eleje óta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek