Hivatalos NATO-csúcs lesz egy hónap múlva Brüsszelben
Hivatalos, azaz döntések hozatalára is lehetőséget adó NATO-csúcsértekezletet tartanak február 22-én Brüsszelben - közölték csütörtökön a katonai szövetség magukat megnevezni nem akaró illetékesei.
Dátum: 2005-01-20 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:12:50.608797, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Colin Powell, az amerikai diplomácia vezetője december elején, a NATO-tagországok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozásán jelentette be, hogy az Egyesült Államok újraválasztott elnöke, George Bush beiktatása után - egyik első útjaként - Brüsszelbe látogat, s ott találkozik a NATO, illetve az Európai Unió vezetőivel. Önmagában tehát a NATO-csúcs nem újdonság: ám eleinte állítólag felvetődött, hogy ez nem hivatalos találkozó legyen. A NATO-illetékesek viszont most azt mondták, hogy a katonai szervezet főtitkára, Jaap de Hoop Scheffer kérésére ezt a változatot elvetették. A NATO egyébként legutóbb tavaly júniusban, tartott hivatalos csúcsértekezletet.
Arról még viták folynak, hogy milyen döntések születhetnek majd a februári brüsszeli NATO-tanácskozáson: a nyilatkozók szerint egyelőre az előkészítés, a megvitatandó témák kiválasztása zajlik. Mivel azonban alig néhány nappal az amerikai elnök látogatása előtt, február 9-10-én a franciaországi Nizzában nem hivatalos tanácskozást tartanak a NATO-tagállamok védelmi miniszterei. Az ottani megbeszéléseken az egyik központi téma az afganisztáni NATO-misszió ügye lesz (azaz hogy mikor lehetne az ország nyugati részére is kiterjeszteni a nemzetközi biztonsági erő, az ISAF mandátumát, s hogyan lehetne egységes irányítás alá helyezni az ISAF-et, illetve a megbuktatott tálib rendszer maradványai és a hozzájuk csatlakozott terroristák ellen küzdő afganisztáni amerikai erőket), ez a kérdéskör nyilván Bush látogatásakor is szóba kerülhet.
A NATO-csúcs egy rövid munkaülésből, majd egy viszonylag hosszabb ebédből áll majd, s Bush ezt követően, 22-én délután látogat el az EU-intézményekbe. A brüsszeli út fő célja az, hogy javítson az Atlanti-óceán két partja közötti, Bush első négyéves hivatali ideje alatt meglehetősen feszültté vált kapcsolatokon.
S. Tóth László, MTI - fideszfrakcio.hu