Izraeli harckocsik vonultak be Rámalláhba
Izraeli harckocsik nyomultak be csütörtökről péntekre virradóra hónapok után először a ciszjordániai Rámalláhba - közölték szemtanúk és palesztin biztonsági források.
Dátum: 2005-01-21 06:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:12:53.264990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mintegy húsz páncélos a szomszédos Beit El és Pszagot zsidó telepek felől közelítették meg a palesztin várost.A katonák a település központjában körbevettek egy épületet, amelynek ajtóit berobbantották, majd átkutatták a házat - állították a helybeliek. Ezzel egy időben mintegy tucatnyi katonai jármű fejlődött fel a rámalláhi Mukata rezidenciánál, Mahmúd Abbaász palesztin elnök főhadiszállásánál.
Izraeli katonai illetékes rutinhadműveletnek nevezte az akciót, amelyet körözött palesztin személyek elfogása céljából indítottak. Azt viszont cáfolta, hogy a katonák robbantottak volna.
MTI - fideszfrakcio.hu