Májusra megbénulhat a MÁV
Úgy tűnik az állami vasúttársaság nem kerülheti el a feldarabolást. A pénzügyi tárca könyvelési manőverekkel próbálja elodázni a MÁV összeomlását - írja a Népszabadság.
Dátum: 2005-01-21 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33156
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:12:56.795621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Pénzügyminisztérium szerint a MÁV gazdálkodási nehézségei látszatproblémák. A pénzügyi tárca olyan megoldást keres, ami nem kerül neki semmibe, de helyreállítja a 180 milliárd forintos adóssággal rendelkező társaságot.
Ötletek és trükkök
A MÁV számára a legnagyobb kihívás a működéséhez hitelező pénzintézetek bizalmának helyreállítása - írja a Népszabadság. A korábban több száz milliárd hitelt nyújtó bankok az állami garanciavállalások elmaradása miatt nem hajlandók hitelezni a MÁV-nak. Hitelek nélkül viszont a társaság márciustól nem tudja fizetni számláit, májusra pedig a dízelmozdonyok üzemeltetéséhez szükséges gázolaj is elfogy a tárolókból. A napilap szerint ez egyet jelenthetne a vonatforgalom leállásával.
Hitelekről azonban csak akkor kezdődhetnének meg tárgyalások, ha a MÁV a könyveiben szereplő jegyzett, és saját tőke arányát a kétharmad fölé tudná emelni. Erre azonban külső segítség nélkül kevés az esély. A szükséges 75 milliárd forint előteremtésére a pénzügyi tárcánál és a MÁV-nál egyaránt számos elképzelés született.
Az egyik ötlet szerint megoldás lehetne, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, a tulajdonában lévő - könyv szerint mintegy 400 milliárd forint értéken nyilvántartott - vasúti eszközök egy részét egy könyvelési manőverrel átadja a MÁV-nak. De a lehetőségek között szerepel az is, hogy a költségvetés a 2005-re várt, 300 milliárd forint privatizációs bevételét részben a MÁV tőkehelyzetének javítására fordítsa.
Forrás: nol, index
fideszfrakcio.hu