Hogyan került a közpénz magánzsebekbe?
A Fidesz feljelentést készül tenni a balatonőszödi volt kormányüdülő és a Miniszterelnöki Hivatal Szalay utcai volt ingatlanjának eladása ügyében, mert miközben Gyurcsány Ferenc bátorságról beszélt többszöri kérésünk és felszólításunk ellenére sem hozta nyilvánosságra az ügyekre vonatkozó lízingszerződéseket - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken Budapesten.
Dátum: 2005-01-21 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:12:57.117105, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc és barátai egyre gazdagabbak
Több felelősséget a gazdagoktól! - emlékeztetett a politikus Gyurcsány Ferenc kijelentésére, majd feltette a kérdést: hiteles-e ez a kijelentés, hiszen éppen Gyurcsány részvételével alapítottak off-shorecéget Luxemburgban, egy olyan céget, amellyel a magyarországi adófizetési kötelezettség megkerülésére alkalmas tranzakciókat hajtottak végre.
Hiteles-e ez a kijelentés, miközben a magyar vállalkozók nem kapják meg az áfa-visszaigényléseiket - tette hozzá a politikus.
Magyarország egyáltalán nem lépett előre az igazságosság tekintetében, viszont azt látjuk, Gyurcsány Ferencnek és Gurcsány Ferenc barátainak persze sikerült, ők egyre gazdagabbak - jegyezte meg.
Az elmúlt időszakban felgyorsult annak a folyamata, hogy a közvagyon hogyan vált magánvagyonná, és a közpénz hogyan került bele a magánzsebekbe - mondta
Szijjártó Péter. A politikus felhívta a figyelmet: a miniszterelnök "úgy őrködött jó gazdaként" az állami vagyon felett, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadót volt üzleti partnere nyerte, miközben a végső vételárnál 1 milliárd forinttal kedvezőbbet is nyújtottak be, végül mégis csak egy pályázó maradhatott versenyben.
A politikus a legkirívóbb ingatlaneladások között említette a balatonőszödi kormányüdülőt, valamint a Szalay utcai volt MEH ingatlant, ami ugyancsak lízingszerződéssel került megvételre.
A két ügyben az a közös, hogy a vevői oldalon a miniszterelnök egyik cége áll - mondta Szijjártó Péter.
A Kőér utcai sportingatlan 9300 négyzetméternyi területet kizárólag sportcélokra hasznosítható ingatlanként adtak el, amit Gyurcsány méltányosságból átminősített, így megint csak a vevő járt jól. Ebben segített Szilvásy György, a BM jelenlegi közigazgatási államtitkára, aki szinte minden ügyben megjelent az egyik, vagy másik oldalon - fogalmazott a politikus. (Szijjártó Péter ezt a mondatot nem mondta el, amint ezt a hanganyag mutatja - fideszfrakcio.hu.)
- Annak érdekében, hogy az igazságosságról csak beszélő miniszterelnöknek valóban ki kelljen állnia az igazságosság próbáját, "két ügyben, a balatonöszödi volt kormányüdülő és a Szalay utcai volt miniszterelnöki hivatali ingatlan ügyében jogi szakértőink, a nyilvánosságra került adatok alapján vizsgálják a feljelentés megtételének a lehetőségét - jelentette ki sajtótájékoztatóján a politikus.
Szijjáűrtó Péter elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc többszöri kérésük és felszólításuk ellenére sem hozta nyilvánosságra az ügyekre vonatkozó lízingszerződéseket és visszabérlési szerződéseket.
fideszfrakcio.hu