Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tüntetés Beszlanban

Beszlani tüntetők százai zártak el pénteken már második napja egy országutat Dél-Oroszországban, követelve Alekszandr Dzaszohov észak-oszét elnök lemondását és a tavaly szeptemberi véres túszdráma körülményeinek nemzetközi vizsgálatát.


Dátum: 2005-01-21 19:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:00.186194, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tüntetők száma csütörtökön még csak néhány tucatot tett ki, de pénteken már meghaladta a négyszázat; köztük volt a véres végű iskolai túszejtés több mint 330 halálos áldozatának számos hozzátartozója. A tömeg egy sátrat vert fel a Rosztov-Baku főút közepén, terelőútra kényszerítve a forgalmat az észak-oszét főváros, Vlagyikavkaz és Beszlan között. Sokan elhunyt szeretteik fényképeit hordozták. A tüntetők a hatóságok szemére vetették, hogy nem előzték meg a tragédiát. Bírálták a rendkívüli parlamenti vizsgálóbizottság tevékenységét, valamint a főügyészég nyomozását, nem bízva abban, hogy teljes őszinteséggel törekszenek a tények feltárására. Négy gyerek sorsa még mindig ismeretlen. Dzaszohov felkereste a tiltakozókat, de találkozójuk nem járt eredménnyel. A beszlaniak a tragédia után már felszólították lemondásra Dzaszohovot, akivel a túszejtők közvetlen tárgyalást akartak, de ő elutasította. Elbocsátotta viszont a kormányát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek