Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közpénzen mérte népszerűségét az egri szocialista városvezetés

Közpénzből pártpropagandát folytatott Eger szocialista vezetése, amikor az önkormányzat, a polgármester tevékenységének megítélését és az egriek párthovatartozását firtató közvélemény-kutatást rendelt meg - jelentett ki a Fidesz egri választókerületi elnöke pénteken sajtótájékoztatón Egerben.


Dátum: 2005-01-21 19:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33170
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:01.058910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Szeretném kérni a Nagy Imre polgármester urat, hogy mi is rendelhessünk ilyen közvélemény-kutatást és annak a számláját is lenne szíves állni" - közölte Balla Miklós.

Balla Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy a városban négy évvel ezelőtt végzett közvélemény-kutatáshoz képest, ma 20 százalékkal kevesebben vannak azok, akik szerint jól mennek Egerben a dolgok. A pártpreferenciákról szóló eredményt úgy kommentálta, hogy az európai parlamenti választás sokkal nagyobb mintán elvégzett közvélemény-kutatásnak tekinthető. Ezen viszont sokkal több szavazatot szerzett a jobboldal - mondta Balla Miklós.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek