Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kitüntetett lelkipásztor

Fülöp Dénes erdélyi lelkipásztornak ítélték oda a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjat, amelyet a budapesti Bethesda Gyermekkórház tavaly elhunyt főigazgatója emlékére alapítottak - közölte Velkey György, a kórház jelenlegi vezetője pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2005-01-22 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:02.809721, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2004 végén alapított, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának határozata alapján első ízben odaítélt díjat a múlt héten elhunyt lelkipásztor nevében Fülöp Dénes családja veszi át szombaton a budapesti Németajkú Református Gyülekezet templomában, az Alkotmány utcában. A Székelyföld közepén, Alsósófalván született Fülöp Dénes 1956 után öt évet töltött munkatáborban; a gyülekezetet hitében, szellemében, magyarságában megerősítő református lelkészt a román titkosszolgálat egész életében üldözte. Feleségével gyermekmenhelyet, kántorképzőt, öregotthont, szegényeket segélyező hálózatot alapított. A Dizseri Tamás nevét viselő emlékérmet azok kaphatják meg, akik az emberek testi-lelki gyógyítása érdekében kiemelkedő munkát végeznek. A díjátadó ünnepséget követően keresztyén etikai konferenciát rendeznek a templomban. Lázár Imre orvos, egyetemi oktató az egyház egészségügyi helyzetéről tart előadást, Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a medikalizáció etikai problémájáról, Mikola István volt egészségügyi miniszter az egészségügyi ellátó rendszer etikai dilemmáiról fog beszélni. Velkey György Nehéz orvosi esetek keresztyén etikai kezelése címmel tart előadást.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek