Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pert nyert Koltai Tamás fideszes országgyűlési képviselő egy rágalmakat közzétevő napilap ellen

Pert nyert Koltai Tamás, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke az Új Dunántúli Naplóval szemben. A lapban 2002. április 25-én, azaz az országgyűlési választások második fordulója után 4 nappal megjelent cikkben a szocialista országgyűlési képviselő azt nyilatkozta, hogy Koltai szűntette meg a él-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöki tiszte rotációs rendszerben történő betöltésének gyakorlatát. Gyenesei István pedig, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke azzal vádolta meg Koltait, hogy puccsal szerezte meg az elnöki posztot.


Dátum: 2002-08-05 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:55.446579, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hírrel kapcsolatos sajtó-helyreigazítási perben a Pécsi Városi Bíróság első fokon már helyt adott Koltai Tamás kifogásainak, most a jogerős ítélet született meg. A bíróság ítéletével kötelezte a lapot az alábbi tartalmú szöveg közzétételére:

"Az Új Dunántúli Napló 2002. április hó 25-i számának első oldalán Máté Balázs aláírásával "Felgyorsulhat a reptérépítés" címmel megjelent, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanáccsal kapcsolatos cikkre vonatkozóan az alábbiakat közöljük:

Nem felel meg a valóságnak dr. Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Közgyűlés elnökének azon nyilatkozata, mely szerint Koltai Tamás, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke szüntette meg a tanács elnöki tiszte rotációs rendszerben történő betöltésének gyakorlatát.

Nem felel meg a valóságnak dr. Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökének nyilatkozata, mely szerint »Koltai két évvel ezelőtt puccsal szerezte meg az elnöki posztot«"

Az ítélet immár jogerőre emelkedett.

A helyreigazítást az érintett újságcikkel azonos helyen (első oldalon) kell közzétenni.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek