Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Száz nap, százmilliárd

Felgyorsult a privatizáció az elmúlt két és fél év alatt, és az MSZP-SZDSZ-kormány kétszer annyi állami vagyont adott el, mint az Orbán-kormány teljes hivatali ideje alatt - mondta szombati sajtótájékoztatóján Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője.


Dátum: 2005-01-22 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:04.028305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ha a Medgyessy-kormányt úgy jellemezték, hogy száz nap, száz százalék, a Gyurcsány-kormányra az a jellemző, hogy száz nap, százmilliárd" - fogalmazott a képviselő. Elmondta, hogy adataik szerint 2000-ben a privatizáció értéke 58 milliárd forint, 2001-ben 52 milliárd, 2002-ben 21 milliárd forint, 2003-ban 160 milliárd forint, 2004-ben pedig 300 milliárd forint volt. Ha összeadjuk, látjuk, hogy ez összesen az MSZP-SZDSZ-kormány idején 460 milliárd forint, és ha hozzávesszük azt, hogy az államadósság növekménye 3.500 milliárd forint volt, a kettő együtt mintegy 4.000 milliárd forintot tesz ki. Ennek az összegnek az elköltéséről nincs információjuk az embereknek. Ez az összeg akkora, hogy nyolc évig az összes magyar nyugdíjas nyugdíját ki lehetne fizetni, vagy körülbelül 1.500-2.000 kilométernyi autópályát lehetne építeni belőle - mondta Répássy Róbert. A fideszes képviselő kijelentette, hogy a privatizáció célja a kormány, illetve Gyurcsány Ferenc támogatóinak kiszolgálása, helyzetbe hozása. Erre - tette hozzá - jó példa volt a Nemzeti Tankönyvkiadó, valamint a Bólyi Mezőgazdasági Rt. privatizációja. A képviselő ezek mellett hangsúlyozta a Richter Rt., a Mahart hajóparkjának privatizációjáról, valamint a Dunaferr és a Forrás Rt. privatizációjáról.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek