Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Scotland Yard is nyomoz a szökőárban eltüntek után

A dél-ázsiai szökőár-katasztrófában eltűnt britek mobiltelefon- és bankszámla-forgalmazási adataiba kíván betekintési jogot nyerni a Scotland Yard, így próbálva szűkíteni azok számát, akik bizonyosan meghaltak a természeti csapásban.


Dátum: 2005-01-22 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33183
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:05.002272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jelenleg 53 brit turista neve szerepel az egyértelműen azonosított brit halálos áldozatok listáján, de a kormány 208 olyan brit állampolgárt tart nyilván eltűntként, akikről szemtanúk, túlélő hozzátartozók beszámolói és egyéb adatok alapján - a hivatalos megfogalmazás szerint - "nagy bizonyossággal feltételezhető", hogy szintén meghaltak. A fő bizonytalanságot annak a további 331 britnek a holléte jelenti, akikről tudják, hogy a katasztrófa sújtotta vidékeken tartózkodtak, de azóta nem adtak hírt magukról. A szombati The Daily Telegraph híre szerint a Scotland Yard olyan "átmeneti" törvényi felhatalmazást kér a brit kormánytól, amely lehetővé tenné, hogy a rendőrség az ez utóbbi csoportba tartozó eltűntek mobiltelefon-szolgáltatóitól, illetve számlavezető bankjaitól adatokat kérjen be, felderítendő, hogy az illetők a katasztrófa napja óta használták-e telefonjukat, illetve vettek-e fel pénzt bankszámláikról. A legnagyobb konzervatív brit napilapnak John Yates, a Scotland Yard főparancsnok-helyettese azt mondta: a telefoncégek és a bankok már most is készek lennének együttműködni, de a rendőrségnek mindenképpen törvényi háttérre van szüksége a bizalmas adatok kikéréséhez, elkerülendő a későbbi panaszokat és peres eljárásokat. Bűncselekmény gyanúja esetén a rendőrséget eddig is jogszabály hatalmazta fel a banki és telefonálási adatok bekérésére, de e törvény hatálya nem terjed ki a katasztrófákban eltűntek fellelését célzó rendőri tevékenységre. A brit kormány a héten bejelentette, hogy a törvényben előírt hétévi várakozást mellőzve lehetővé teszi a halotti bizonyítvány azonnali kiállítását azoknak az eltűnt brit állampolgároknak az esetében is, akiknek a holttestét nem sikerült fellelni, megkönnyítendő a hozzátartozóknak a hagyatéki és egyéb adminisztratív ügyek elintézését. A kormány azonban szab bizonyos feltételeket; ezek közé tartozik annak kétséget kizáró bizonyítása a család részéről, hogy az illető valóban az érintett térségben tartózkodott a szökőár pillanatában, azóta nem merült fel bizonyíték arra, hogy életben lenne, és arra sem, hogy az adott személynek valamiért jó oka volt "eltűnni".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek