Nők is indulhatnak az iráni választásokon
Az iráni Őrök Tanácsa az alkotmány egyik kétértelmű cikkelyére hivatkozva szombaton úgy döntött, hogy nő jelöltek is indulhatnak az idén júniusban tervezett elnökválasztáson.
Dátum: 2005-01-22 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33185
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:05.595979, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A konzervatív hitszónokokból és jogtudósokból álló testület arra ügyel, hogy a törvények és kormányhatározatok összhangban legyenek az iszlámmal. Az iráni alkotmány egyik kitétele szerint az elnökválasztás jelöltjeinek "redzsálnak" (arabul férfiaknak) kell lenniük. Az Őrök Tanácsának szóvivője azonban a televízióban úgy foglalt állást, hogy ezt a szót nőkre is lehet alkalmazni. "Azok a nők, akik megfelelő képesítéssel rendelkeznek, szintén indulhatnak a választáson" - nyomatékosította a szóvivő. Sirin Ebadi iráni Nobel-békedíjas emberi jogi harcos többször kijelentette, hogy nem szándékozik indulni az elnökségért.
MTI - fideszfrakcio.hu