Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz nem osztja Dáivid Ibolya véleményét

A Fidesz nem ért egyet az MDF-fel a jobboldali politika helyzetének megítélésében, nem a jobboldal van válságban, hanem az MDF - mondta Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője az MTI-nek, reagálva Dávid Ibolya MDF-elnök szombati kijelentésére.


Dátum: 2005-01-22 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33189
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:06.785468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dávid Ibolya szerint a Fidesz az MSZP-hez hasonlóan belesodródott a tömegpártokra jellemző politikába, ezzel értékválságba sodorva a jobboldalt. A Fidesz-szóvivő azt mondta: nem a jobboldal van válságban, hanem az MDF, amelynek frakciója szétesett, és a párt támogatottsága alig érzékelhető. Hozzátette: ha ezen az MDF változtatni akar, akkor nem a Fideszt kellene támadnia. "A Fidesz arra törekszik, hogy az MDF tagjaival és szavazóival fenntartsa a párbeszédet és a későbbi együttműködés lehetőségét" - jelentette ki Révész Máriusz.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek