Képviselők csalással vádolják Gajdos Istvánt Kárpátalján
Ukrajnában az ungvári városi tanács képviselőinek egy csoportja nyilatkozatban tiltakozik az ellen, hogy Gajdos István, a kijevi parlament magyar képviselője az Ukrán Szocialista Párt frakciójához csatlakozott.
Dátum: 2005-01-23 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33190
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:07.147624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint Gajdos Istvánnak köze van az ukrán elnökválasztás során Kárpátalján elkövetett csalások megszervezéséhez. A tiltakozók csempészéssel és erdőirtással is vádolják a politikust. A PORA társadalmi mozgalom pedig egyenesen az Ukrán Szocialista Párt kárpátaljai működésének megbénításával fenyeget a képviselő befogadása miatt.
Gajdos István az elnökválasztás után kialakult új helyzettel indokolta átülését az új elnököt támogató párt frakciójába. A képviselő a Kárpáti Igaz Szónak úgy nyilatkozott: döntését a magyar közösség érdekei tették szükségessé.
Forrás: Magyar Rádió
fideszfrakcio.hu