Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Indonézia újabb 7200 fővel emelte a szökőár halálos áldozatainak számát

Indonézia újabb 7200 fővel emelte vasárnap a december 26-i szökőár halálos áldozatainak számát.Az új adatokkal közel 174 ezerre nőtt a katasztrófában életüket vesztett indonéziaiak száma, míg a dél- és délkelet-ázsiai térség összes halálos áldozatának a száma túllépte a 227 ezer főt.


Dátum: 2005-01-23 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:10.208999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legutóbbi hivatalos jakartai mérleg, amelyet csütörtökön tettek közzé, még 166 ezer 320 halálos áldozatot számlált.

Az indonéz egészségügyi minisztérium jelenleg 7249 eltűntet tart nyilván a tengerrengéstől leginkább sújtott délkelet-ázsiai országban.

Az összeszámlált halottak több mint háromnegyede az indonéziai Szumátra szigetének északi részén vesztette életét. Ez a térség feküdt ugyanis a legközelebb a Richter-skála szerint 9-es fokozatú rengés epicentrumához.

Srí Lankában, amelyet Indonézia után a leginkább sújtott a szökőár, a legfrissebb adatok szerint közel 31 ezer ember esett a hatalmas hullámok áldozatául.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek