Algéria az OPEC-kvóta emelését kéri
Algéria hétfőn hivatalosan kérte saját napi OPEC-kitermelési kvótájának emelését, ezzel valószínűleg heves vitát indítva az olajkartell államai között. A hírre meredeken esett a határidős nyersolaj a szabadpiacon.
Dátum: 2002-08-05 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:56.651181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az algériai energiaügyi és bányászati miniszter azt közölte, hogy a jelenlegi, 693 ezer hordó/nap engedélyezett kitermelési OPEC-kvótával szemben 1,1 millió hordó/nap kitermelésére lenne kapacitása.
A miniszter szerint országa már hivatalosan kérvényezte a kvótaemelést az OPEC-nél. A kérést a hónap folyamán később, a kartell kormányzótestületének ülésén vizsgálják meg, mielőtt a szeptemberi miniszteri konferencia elé terjesztenék.
Az OPEC adatai szerint Algéria, az egyik legkisebb kitermelő, júniusban engedély nélkül is lényegesen a kvótát meghaladó, 835 ezer hordó/nap mennyiséget termelt ki.
Néhány OPEC-tag - így például Algéria és Nigéria -, amelyek saját erőből nem tudják fejleszteni olajkitermelésüket, sajátos konfliktushelyzetbe kerültek: a külföldi befektetők elsődleges érdeke a termelés maximalizálása lenne, miközben a kormánypolitika a kitermelt mennyiség kordában tartásával próbálja a jövedelmet maximalizálni - írta a Reuters.
A hétfői algériai bejelentés után gyengült a nyersolaj. Közép-európai idő szerint 14 óra előtt a globális alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent könnyű minőség legközelebbi, szeptemberi határideje 38 centes veszteséggel 24,93 dollár volt a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE). A kontraktus előző este 30 centes nyereséggel zárt az IPE-n.
Az OPEC hétfői adatai szerint a múlt héten ismét olcsóbb lett a hét olajféleségből képzett termékkosár referenciaára. Egy hordónyi nyersolaj átlagára 24,98 dollár volt, szemben az előző hét 25,18 dolláros átlagárával.
Az OPEC bécsi titkárságának hétfői bejelentése szerint július hónapban egy hordó olaj átlagosan 25,15 dollárba került, tavaly pedig átlag 23,12 dollárt kellett ezért a mennyiségért fizetni.
A kartell a 22-28 dollár közötti ársáv megtartására törekszik.