Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét Brüsszelbe mennek a méhészek

Szolnok megyei méhészek utaztak Brüsszelbe. Külföldi kollegáikkal együtt tartott több hetes demonstrációval immár másodszor próbálják fölhívni az Unió vezetőinek figyelmét arra, hogy hamisított, sőt veszélyes anyagot tartalmazó méz is bekerül az egységes piacra. Az Ázsiából, illetve Dél-Amerikából importált termékek így nemcsak a méhészek megélhetését, hanem a fogyasztók egészségét is veszélyeztetik.


Dátum: 2005-01-23 18:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:15.109606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az áprilisig tartó folyamatos mézkóstolóval és szakmai ismertetéssel egybekötött figyelemfelhívó akció csúcspontja a mezőgazdasági miniszterek csúcstalálkozója lesz, ahol Európa minden országából több busznyi méhész próbálja meg felhívni a figyelmet az ágazat szinte kilátástalan helyzetére és a fogyasztók hosszú távú érdekeire.

Mint azt a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Méhészeti Egyesület elnökétől, Rádi Tibortól megtudtuk, a vásárló érdekeit nem védő, a silány, hamisított méz megjelenését és elterjedését lehetővé tevő jelenleg érvényben lévő uniós élelmiszerkönyvi előírások megváltoztatását, a mézek osztályba sorolását, a csomagoláson feltüntetett származási hely és esetleges adalékanyagok jelölését szeretné elérni az Európai Unióban méhészetből élő közel 435 ezer család. Amennyiben ezek a követelések nem valósulnak meg, nemcsak a méhészek mennek tönkre és tűnik el a valódi méz a piacról, hanem száznál több növényfajta tűnik el hazánkból és az európai országokból. Rádi Tibor hangsúlyozta:

- El kell érnünk, hogy ne tehesse tönkre bármilyen lobby az élőhelyünket, a létünket, az élelmiszereinket!

T. Fodor Ildikó, Magyr Rádió

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek