Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gondok lehetnek a bagdadi választásokkal

Elismerte az Egyesült Államok bagdadi nagykövete, hogy komoly problémákkal küzdenek Irakban a január végére tervezett választások lebonyolításával kapcsolatban, mindazonáltal hangsúlyozta: jelentős erőfeszítéseket tesznek annak biztosítására, hogy minden iraki választópolgár élhessen szavazati jogával.


Dátum: 2005-01-24 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33218
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:15.463083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


John Negroponte amerikai tévécsatornákon vasárnap sugárzott nyilatkozatában elismerte, hogy az iraki lázadók tevékenysége az elmúlt időben komolyan megfélemlítette az iraki tisztségviselőket és a helyi biztonsági erők tagjait, illetve súlyos hiányosságok mutatkoznak a biztonság szavatolása terén a szunnita lázadók egykori fellegvárában, a Bagdadtól északra és nyugatra elterülő - szunnita háromszögnek nevezett - térségben. Negroponte mindazonáltal hangsúlyozta, hogy az amerikai vezetésű külföldi szövetséges csapatok és az iraki biztonsági erők egyaránt lépéseket tettek a biztonság növelésére. A diplomata elismerte, hogy (a szavazás lebonyolítását illetően) "lesz néhány problémás" terület Irakban, ám hangoztatta, hogy e területeken is komoly erőfeszítéseket tesznek avégett, hogy minden iraki választópolgár élhessen szavazati jogával. A nehézségekre világított rá vasárnap az észak-iraki Moszulban a területi választási bizottság egyik tisztségviselője is, aki újságíróknak elmondta: Ninive tartományban például a voksolás megszervezéséhez szükséges személyzet felét sikerült csupán "összegyűjteni", bevonni a választási bizottságok munkájába. A tartománybeli szavazóhelyiségek felét a tartomány székhelyén, a másfél milliós Moszulban állítják fel. Az eredetileg tervezett 384 szavazóhelyiség helyett mindössze 80-at alakítanak ki (a tartományban), nincs ugyanis elegendő emberük a több száz szavazóhelyiség védelmének szavatolására - fűzte hozzá. A január 30-ra tervezett iraki választáson a szavazók megválasztják az alkotmányozó nemzetgyűlés 275 képviselőjét. Ha az általuk kidolgozott alkotmányt az októberben tartandó népszavazáson megerősíti a lakosság, akkor 2005. december 15-én újabb szabad parlamenti választásokra kerülhet sor.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek