Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vietnam keményen büntet

Kábítószer terjesztésében való részvételért golyó általi halálra ítéltek 17 embert hétfőn Vietnamban. Még nem volt példa arra az ázsiai országban, hogy egyetlen perben ilyen sok emberre szabták ki a legsúlyosabb büntetést - közölte a Ho Si Minh-városban lefolytatott tárgyalás bírája.


Dátum: 2005-01-24 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:17.001834, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elítéltek a vád szerint 2001-től 2003-ban történt letartóztatásukig összesen 824 kilogramm heroint csempésztek be az országba a szomszédos Laoszból és Kambodzsából - mondta el Nguyen Duc Sau bíró. További tíz vádlottat életfogytig tartó, egyet pedig 20 évi börtönbüntetésre ítéltek ugyancsak kábítószer-csempészet vádjával, egy vádlottra pedig négyéves szabadságvesztést róttak ki, mert illegálisan vitt át pénzt a határon. Az elítélteknek 15 nap áll a rendelkezésükre, ha fellebbezni akarnak. Vietnamban már 600 gramm heroin vagy 20 kilogramm ópium birtoklása, értékesítése vagy csempészete halállal vagy életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújtandó.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek