Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mégis nettó EU-befizetők lettünk

Lyuk keletkezett a magyar uniós kasszában: egyértelmű veszteséggel zártuk a tavalyi esztendőt. A kormány által ismételt milliárdok jórészt csak papíron léteznek, eddig kevés pénz érkezett meg az érintettekhez - írja a hétfői Magyar Nemzet.


Dátum: 2005-01-24 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:17.300230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Míg a jelenlegi EU-miniszter szerint 50-70 milliárdos többlet lesz az uniós forrásoknak köszönhetően az idei költségvetésben, az Orbán-kabinet PHARE-ügyekért felelős tárcavezetője másként látja. Boros Imre a Magyar Nemzetnek leszögezte: az ország első uniós esztendejét nettó befizetőként zárta: az átutalt 530-550 millió euróból csak 210 millió euró érkezett vissza a már felvett támogatásokkal. A támogatások felhasználását mutató összképet tovább rontja egy friss brüsszeli jelentés, amely a vidék csatlakozás előtti felkészítését szolgáló SAPARD-pénzek felhasználásában marasztalja el hazánkat. Rosszul állunk a beruházásokat, fejlesztéseket segítő agrárpályázatokkal, és a közlekedési infrastruktúra bővítését szolgáló források is csak lassan csordogálnak. Eközben az egy évvel ezelőtt még utolsónak kikiáltott szomszédunk, Szlovákia már teljes mértékben felhasználta a tavalyi uniós agrártámogatásokat.

MNO - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek