Tovább a lejtőn: Medgyessy után Gyurcsánnyal
Ha a kormányfőváltás után eltelt időszakot - a tények és a valóság alapján - értékeljük, akkor kimondhatjuk, hogy a vállalkozás sikertelen volt, nem hozott érdemi változást. Tovább nőt a munkanélküliség, az államháztartás hiánya és az államadósság, és lendületesen zajlik a még meglévő közvagyon kiárusítása - jelentette ki Pokorni Zoltán a Gyurcsány-kormány első száz napját értékelve.
Dátum: 2005-01-24 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33229
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:18.811731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pokorni Zoltán hangsúlyozta, hogy az az út, amelyen több mint két éve halad az ország, nem járható, hiszen ez a gazdaság visszaesését, elszegényedést, az államadósság, és az infláció növekedését okozza. "A személyi ambíciókon, és az MSZP-n belüli konfliktusokon túl nyilvánvalóan ez volt a meghatározó oka annak, hogy az eddig példátlan kormányfőváltás bekövetkezett" - tette hozzá. Ha a kormányfőváltás után eltelt időszakot - a tények és a valóság alapján - értékeljük, akkor azt kell mondani, hogy a vállalkozás sikertelen volt, nem hozott érdemi változást. A politikus aláhúzta, hogy a korábban megindult kedvezőtlen tendenciák folytatódnak, sőt sok esetben romlás következett be. Felidézte, hogy nőtt a munkanélküliség, alacsony a foglalkoztatottság, és folytatódik a társadalom kettészakadása, közel 3 millió ember él a minimálbér feléből. Pokorni Zoltán sajnálatosnak tartja, hogy a hírek naponta szólnak elbocsátásokról, gyárbezárásokról. Felére csökkent a lakáshitel szerződések száma, ezzel szemben duplájára nőtt a 90 napnál hosszabb banki tartozást fizetni képtelen emberek száma.
Lendületes eladósodás
"Nyolc év után csökkent a minimálbér, e tekintetben 2005-ös év sem kecsegtet sok jóval" - közölte a Fidesz alelnöke. A politikus kiemelte, hogy Gyurcsány Ferenc kormánya az elmúlt három hónap alatt nem változtatott az ország eladósodottságán. Megemlítette, hogy eddigi ténykedése során 3500 milliárd forint adósságot halmozott fel az MSZP-SZDSZ kormány. "E tekintetben nemhogy javulást hozott volna Gyurcsány Ferenc, hanem a tovább romlott a helyzet" - fűzte hozzá. Pokorni Zoltán elmondta, hogy a meglévő közvagyon kiárusítása sem szakadt félbe, hanem igen nagy lendülettel folyik tovább. "Azok a szomorú tendenciák, amelyek az ország gazdasági, mentális, lelki erejének apadását jelezték, nem változtak, hanem tovább romlottak az elmúlt száz nap során" - fogalmazott. Pokorni Zoltán szerint a jelenlegi kormány egyetlen pozitívuma, hogy felismerte, szükség van otthonteremtési programra, de az eszköz, amellyel orvosolni próbálják, helytelen. Utalt itt a kormány Fészekrakó programjára, mert mint mondta, bruttó 143 ezer forintos átlagfizetések mellett a havi nettó 80-120 ezer forintos törlesztőrészlet irreális.
Beszéd helyett kormányzást
Pokorni Zoltán hangsúlyozta, a kormány, Gyurcsány Ferenccel az élén előszeretettel választ olyan politikai témát, amelyek megosztják a magyar társadalmat. "A kormány másik fő jellemvonása a megosztó politikán túl az, hogy kommunikációval igyekeznek elfedni a valós tényeket, folyamatokat. Nem néznek szembe őszintén a valóságos helyzettel. Beszéd és kommunikáció jellemzi a kormányt a tényleges tettek, döntések helyett. Gyurcsány Ferenc a kommunikáció világában kíván jeleskedni, nem ott, ahol egy kormánynak, kormányfőnek kellene" - fejtette ki. Pokorni Zoltán szerint váltásra, a kormány politikájának megváltoztatására van szükség. "A váltás legfontosabb, első számú feltétele a valóságos gondokkal való őszinte szembenézés. Azt kívánjuk elérni, hogy ez a kormány őszintén nézzen szembe az ország és az emberek valós helyzetével, és munkáját, lehetőségeit, erejét ennek a valóságnak a megváltoztatására, és ne csupán a politikai kommunikációra fordítsa" - szögezte le. Pokorni Zoltán azt ígérte, ha a kormány valóban az emberek helyzetét javító javaslatokkal, kormányzati intézkedésekkel lép elő, azt a Fidesz támogatni fogja.
Kép és szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu