Juscsenko hamarosan Putyinnal tárgyal
Viktor Juscsenko ukrán elnök hétfőn azt javasolta, hogy borítsanak fátylat a Moszkvával fennálló félreértésekre. A vasárnap beiktatott új államfő azelőtt beszélt erről Kijevben, a Szófia székesegyházban tartott ökumenikus szertartás keretében, hogy rövid munkalátogatásra Moszkvába indult volna, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel fog tárgyalni.
Dátum: 2005-01-24 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33233
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:19.997873, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint ahogyan kampánya során megígérte, Viktor Juscsenko első hivatalos útja Moszkvába vezet, mintegy engesztelésként azután, hogy a Kreml az ellenfelét, Viktor Janukovics akkori kormányfőt támogatta az elnökválasztáson, akinek a második forduló után megállapított győzelmét később a legfelsőbb bíróság tömeges csalások miatt érvénytelenítette. "Egy európai, szabad és demokratikus állam elnöke vagyok. Mint ahogyan az ukránok milliói, tudom, hogy Oroszország nagy ország, amellyel békében és egyetértésben kell együtt élni" - mondta az új ukrán államfő. "Úgy érezzük, hogy a kapcsolataink jobbak, mások lehetnek. Ez látogatásom fő célja" - tette hozzá. "Gyümölcsöző politikát kívánok bevezetni Oroszországgal. Meggyőződésem, hogy Moszkvában ezt az őszinte álláspontot megértéssel fogadják" - hangsúlyozta. Viktor Juscsenko látogatása előtt Vlagyimir Putyin kérte az orosz kormányt tagjait, dolgozzanak ki javaslatokat a választások utáni Ukrajnával való együttműködésre. Kérte az ukrán gazdaság növekedési üteme visszaesésének elemzését is, mivel ez "az orosz partnerekre is hatással van", s ennek az állapotnak minél gyorsabban véget kell vetni.
MTI - fideszfrakcio.hu