Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bubik Istvánra emlékeznek Szolnokon

Bubik Istvánra emlékeznek kedden, Szolnokon a Tallinn filmszínházban, a programban azt a filmet vetítik le, amelyben egy papot alakított, majd pályatársak idézik fel a tavaly novemberben, autóbalesetben elhunyt művész életét - mondta a rendezvény szervezője az MTI-nek.


Dátum: 2005-01-24 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:20.286275, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bubik István színházi alakításai mellett a filmvásznon is gyakran látható volt főszereplőként vagy epizodistaként, ezért úgy éreztük, erről az oldaláról is fel kell idéznünk alkotói pályáját - mondta Válócziné Hajdú Katalin hétfőn.

A művész emlékezetes produkciót nyújtott többek között az 1983-ban készült Vérszerződés, az Elysium(1986) és A halálraítélt (1989) című alkotásokban, szerepet kapott a Széchenyit bemutató Hídemberben is - sorolta a rendezvény szervezője.

A tévéfilmek közül játszott a Szószátyárokban, az Óriás című Déry-műben, a Bánk bánban, A hazugban, részese volt a Nyolc évszak című sorozatnak - tette hozzá.

Az emlékesten a 2001-ben bemutatott, A kanyaron túl című filmet láthatják az érdeklődők, míg Bubik István alakját két színészbarát, Melkvi Bea és Harsányi Attila idézi fel.

A több művészeti díjjal kitüntetett Bubik István 2004. november 28-án Cegléd és Ceglédbercel között vesztette életét. Előző este a szolnoki Szigligeti Színház egyik szobaszínházi produkcióját nézte meg művészbarátai meghívására.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek