Díszkivilágítást kap az esztergomi Bazilika
Több éves előkészítő munka után az esztergomi Bazilika díszkivilágításának elkészítéséről állapodott meg dr. Somogyi Zoltán, a Magyar Turisztikai Hivatal elnöke és Meggyes Tamás, Esztergom város polgármestere. Az esztergomiak, a szomszédos Párkány lakói, a Katolikus Egyház vezetői, a turisztikai szakemberek és az Esztergomba látogatók hosszú évtizedek óta várták, hogy a Bazilika esti megvilágítást kapjon.
Dátum: 2005-01-24 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33237
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:21.170939, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2001-ben Széchényi Terv segítségével valósult meg az esztergomi vár díszkivilágítása, amely óriási népszerűségnek örvend, megváltoztatta város egész éjszakai arculatát. Ugyanebben az évben, szintén a Széchenyi Terv támogatásával elkészült a Bazilika díszkivilágításának kiviteli terve. 2003. március 26-án Meggyes Tamás polgármester levelet írt Asztalos Zoltánnak és kérte a Magyar Turizmus Rt. támogatását a díszkivilágítás megvalósításához. Asztalos Zoltán válaszában jelezte, hogy az Rt. hamarosan pályázatot ír ki műemlékek megvilágításának megvalósítására, ám az esztergomi Bazilika díszvilágítása - nagyságrendje miatt - nem fért bele a programba. 2004. decemberében újbóli egyeztetések zajlottak, majd a Magyar Turizmus Rt. vezetője ez év január 6-i levelében jelezte, hogy 2004. december 21-én döntés született a Bazilika díszkivilágításának 2005-ben történő megvalósítása ügyében.
fideszfrakcio.hu