Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MNB elnöke az inkasszóról

A jegybank elnöke egyetért az állampolgári jogok általános helyettesének azon véleményével, hogy törvényellenes az adótartozások behajtására a bankok által alkalmazott azonnali inkasszó intézménye.


Dátum: 2005-01-24 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33245
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:23.634727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Járai Zsigmond hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a jegybank teljesen egyetért az állampolgári jogok ombudsmanjának helyettesével és megítélése szerint az azonnali beszedés intézményét meg kellene szüntetni.

Az azonnali beszedést, mint jogintézményt törölni kellene a magyar jogrendből - mondta a jegybank elnöke.

Takács Albert, az állampolgári jogok helyettes országgyűlési biztosa két hete hozta nyilvánosságra állásfoglalását: alkotmányos alapjogokat sérthet, ahogyan az APEH és a pénzintézetek kezelik a polgárok állammal szembeni fizetési kötelezettségével kapcsolatos azonnali beszedési megbízásokat.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese az ügy kapcsán javasolta az Országgyűlésnek, hogy jogszabály-módosítással teremtse meg többek között a pénzintézetnél kezelt összegre vezetett végrehajtás során az érdemi jogorvoslat lehetőségét és pontosítsa az adósok bankszámlája ellen, adóhatóságok által benyújtott azonnali beszedési megbízásokkal kapcsolatos szabályokat.

A Magyar Bankszövetség részben elismerte az ombudsman helyettes jelentésében felvetett alkotmányossági kifogásokat az APEH és a bankok azonnali beszedési gyakorlatával kapcsolatban, ám a szervezet szerint a problémák a jogszabályi környezetből és nem a hitelintézetek jogellenes magatartásából fakadnak.

A közlemény szerint a szervezet minden olyan ésszerű változást támogat, amely elősegíti a banki ügyfelekkel való partneri viszony erősítését.

A Magyar Bankszövetség szerint a végrehajtásban való banki közreműködés kényes szerepet jelent a hitelintézetek számára.

A bankok egyrészt tisztában vannak azzal, hogy a jogos és jogszerű hitelezői érdek-érvényesítésnek az egyik leghatékonyabb módja, ha azt a bankszámlán hajtják végre. Másrészt a hatósági félként való fellépés kényelmetlen szerepvállalást jelent az ügyfelekkel szemben, amelyekkel egyébként a bankok egyenértékű partnerségre törekednek - áll a bankszövetség korábbi közleményében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek