Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hangoskodók zavarták meg Hiller fórumát

Hangoskodó labdarúgó szurkolók zavarták meg hétfőn este Hiller István MSZP-elnök székesfehérvári lakossági fórumát. A mintegy 30 fős csoport állampolgári felszólításra távozott a fórumról, a rendőrök az épületen kívül 28 főt igazoltattak. Hiller István a nagy zaj ellenére nem szakította meg fórumát.


Dátum: 2005-01-25 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:26.554015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a szurkolók a Fehérvár FC Kft. tarthatatlan helyzete miatt tartott, engedélyezett demonstrációról érkeztek a Technika Házába, ahol már tartott Hiller István lakossági fóruma. A sportsállal az arcukat eltakaró szurkolók hangoskodtak, bekiabáltak a terembe, majd miután az ott levők közül többen rájuk szóltak, távoztak az épületből; az incidens rövid ideig, alig 1,5-2 percig tartott - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr-főhadnagy. Az épületből távozók közül 28 drukkert a Technika Háza előtt igazoltattak a rendőrök. Az MSZP Fejér megyei elnökének közlése szerint Hiller István a nagy zaj ellenére nem szakította meg fórumát.

Szabados Tamás azt is elmondta: megérti a szurkolóknak a Fehérvár FC Kft. körül kialakult anomáliák miatti elkeseredettségét, de szerint "a megoldást nem egy politikai rendezvényen, és főleg nem annak törvénytelen megzavarásával kell keresniük". Hozzátette: a történteket elítélte a szurkolók többsége.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek